Skip links

Hangkeltő Alapítvány

A Hangkeltő Alapítvány 2015-ben jött létre amatőr énekkarokat támogató, működésüket segítő szervezetként, valamint az énekkarok mindennapjaiban felmerülő képzési igényeket kielégítő műhelyként. Az azóta eltelt időszakban számos koncert, kistérségi turné, fesztivál és tábor szervezőjeként, valamint az Alapítvány által működtetett énekkarok versenyrészvételeinek lebonyolítójaként végzi munkáját. A Vox Insana Kamarakórus és a MediCantare Vegyeskar munkájában az Alapítvány folyamatosan közreműködik, évente 8-10 önálló hangverseny és átlagosan két nemzetközi projekt lebonyolításában vesz részt, az általa felkért 15-20 önkéntes segítségével. Az ImPulzus Kreatív Zenei Műhely az Alapítvány legújabb kezdeményezése, amelyben a korábban az énekkarokban alkalmazott módszereket és képzési eszközöket a teljes nyilvánosság elé tárjuk. Célunk, hogy örömöt és energiát találjanak a klasszikus zenében mindazok, akiknek eddig nem volt rá módjuk. Az alapítvány kifejezetten törekszik arra, hogy programjainkon azok is részt vehessenek, akik valamilyen okból (távolság, anyagi helyzet) korábban nem tehették meg.

HangKELTŐ Ifjúsági Zeneszerzőverseny 2023

BŐVEBBEN
Támogatóink

Alapítványunk a 2017. évi LXXVI. törvény alapján külföldről támogatott szervezetnek minősül.